Felnőtt Férfi-Női súlyemelő Országos Bajnokság

Minden év kiemelt hazai versenye a Felnőtt Országos Bajnokság, ami november 21-22.-én Tatán az olimpiai edzőtáborban került megrendezésre. A bajnokságon való induláshoz kvalifikálni kellett. Csak azok a sportolók indulhattak az országos döntőben, akik korábbi versenyeken bizonyították, hogy az élmezőnyhöz tatoznak, és megfelelnek egy minőségi, eredményességi elvárásnak, vagyis, minimum a felnőtt III. osztályú minősítést elérték. Így 21 egyesület 109 sportolója küzdött a helyezésekért. A döntős soroksári súlyemelők közül a Harasztovics Gergő érte el a legjobb helyezést és eredményt. A junior korosztályú Gergő 238 kg-ot ért el összetettben és ezzel második helyezést szerzett. Csipkés Erika, és Perjési Eszter szintén junior korosztályúak, de eredményesen vették fel a felnőttekkel a versenyt. Mindketten dolgoznak, és munka mellett vállalják az edzéseket, és mutatnak példát a fiataloknak kitartásból, és tehetségből. Erika 123 kg-os összetettel a negyedik, míg Eszter 108 kg-os összetettel az ötödik lett súlycsoportjában. Edzőjük Szűcs Endre, aki szintén példa lehet. Mivel Endre bácsi, minden hátráltató körülmény ellenére, most is megoldotta, hogy a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület versenyzői edzhessenek. A vírus okozta vészhelyzet miatt az eredeti edzőtermüket nem látogathatják. Ennek ellenére a mester továbbra is ingyen oktat, nevel, és teszi a dolgát fizetés nélkül, egy új helyszínen, ezzel komoly anyagi áldozatot vállalva.

Aki szeretne sportolni, közösséghez tartozni, eredményeket elérni, és tehetségét kibontakozni az hívja mesterünket, Szűcs Endrét! Telefon: 06 70 5505030.

Csordás Mihály

This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *