Kedves Versenyzők, Tanítványaim, Barátaim!
Kérem olvassátok el a csatolt dokumentumokat, és az abban foglaltakat maximálisan tartsátok be!
“A whereabouts (holléti) nyilvántartás vezetése kötelező minden a listán felsorolt sportolónak. A nyilvántartás vezetésért a sportoló, az edzője és egyesülete a felelős.
Amennyiben a sportoló a nyilvántartását nem vezeti és erről a szövetséget eljárás megindítására kötelezi a NADO, MACS, MOB, IWF, akkor a Szövetség fegyelmi szabályzata alapján a sportoló felelősségén kívül vizsgálni fogja az edző és az egyesület felelősségét is.
Kérem tehát, hogy a problémák elkerülése végett tegyünk eleget a megfelelő szabályoknak, még akkor is, ha az talán méltán vált ki ellenérzéseket.”(forrás)
Továbbá ismételten felhívom a figyelmeteket a tiszta becsületes, dopping mentes felkészülésre!!
Kérem továbbá, hogy semmilyen gyógyszert ne vegyetek magatokhoz!! Ha ez elkerülhetetlen (betegség), akkor csakis olyat amit orvos írt fel, és erről adott ambuláns igazolást (de ne felejtsétek el tájékoztatni az orvost, hogy sportolók vagytok, és nem akartok olyan gyógyszertszedni ami a tiltó listán szerepel).
Ajánlom figyelmetekbe továbbra is a MACS által kiadott, antidopping füzetet, melyet az elmúlt évben kiosztottam, továbbá az edzőtermünkben kifüggesztettem!!
Bármilyen kérdés merül fel a témával kapcsolatban az ismert telefon számomon(Szűcs Endre: 06 70 550 50 30), éjjel-nappal állok a rendelkezésetekre.
Üdvözlettel:
Szűcs Endre- SE elnök, vezetőedző, és mindenes
MSSz dopping ellenes stratégiája megtekinthető az oldalunkon,mint a szolgáltatási kötelezettséggel rendelkező sportolók listája, valamint a Magyar Anti-dopping Csoport oldalán elérhető a tiltólista, illetve ennek a 2009-es, és a 2010-es változata (jelenleg csak angolul).