Mérlegen a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület 2019. évi munkája

Értékeljük a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület 2019. évben elért eredményeit, munkáját. A 25 éve alakult Egyesület kiváló közösséget alkot, öt szakosztályban, közel 200 taggal. Értéket teremtet a sportban, és a nevelés területén egyaránt.

 

Az Egyesület elnöke, Szűcs Endre értékeli kérésünkre a 2019. évet: –„Hagyományosan, mint az elmúlt években, köszönettel szeretném kezdeni! Köszönjük állandó támogatóinknak, akik mellettünk állnak: Soroksár Önkormányzatának, MÜ-GU Kft.-nek, Buci Pékségnek, Dajkahajó Kft.-nek, Szabóné Makra Ágnesnek, a Mikszáth Kálmán Általános Iskola Igazgató Asszonyának és a Tantestületének a támogatását. Köszönjük Budapest Főváros Önkormányzatának, a Budapesti Sportszövetségek Uniójának figyelmét munkánk iránt. Sok-sok kerületi és fővárosi aktívának, önkéntesnek, és a szülőknek az összefogása segítette munkánk sikerét ez évben is. Ennek eredményeként tudtuk folytatni a közösségünk építését, tehetségeink gondozását, nevelését. Sumo, erőemelő és darts szakosztályainkban is folyik a munka. Szabadidős, és közösségi programokat szerveztünk. A súlyemelő szakosztályunk utánpótlása, a hazai élmezőnybe tartozik. Az országos utánpótlás bajnokságok eredményességében a junior bajnokságban harmadik, az U15-U17 bajnokságban tízedik helyezést értük el. Országos csapatversenyben az ifjúsági fiú csapat a 6. helyen végzett, míg a junior nők a 3. helyen, a junior fiúk pedig a 4. helyen zártak, a  43 egyesület mezőnyében. Összesen 22 versenyen vettünk részt, melyből 10 nemzetközi, 5 pedig Országos Bajnokságok volt. A súlyemelő szakosztályban 49 fő versenyzett, és további 23 fő előkészítő csoportban ismerkedett a sporttal. Ők több mint 150 érmet szereztek, amelynek szinte fele arany érem. Országos Bajnokságokon 11 sportolóm indulhatott, akik 8 érmet szereztek, amelyből két bajnoki cím. „Tehetségkutató” verseny sorozatokon a kezdő gyerekek is sikeresen bemutatkoztak. Nyolc országban jártunk, nemzetközi versenyeken, szünidei edzőtábort, és több közösség építő programot szerveztünk. Közösséget alkotunk, értéket teremtünk. Egyesületünknek nincs fizetett alkalmazottja, mindenki társadalmi munkában látja el feladatát. Továbbra is kitartunk, és sikerélmény biztosítunk kicsiknek és nagyoknak. Mert nem csak a győzelem a fontos, hanem a részvétel, és a mindennapi sportolás is! Erőt ad a munkánkhoz a gyerekek sikere, a szülők támogatása, elismerése. Köszönet érte! ”- zárta értékelését Szűcs Endre.

írta: Csordás Mihály

This entry was posted in Esemény, Közlemények. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *