XXXIV. Tartu Kupa súlyemelő nemzetközi bajnokság

Észtországban két bajnoki arany a mérlege a soroksári súlyemelőknek

A Budapesti Súlyemelő Szövetség kiemelt szakmai partnere a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület. Számos tehetséggondozó, és fejlesztő programot működtet közös a két szervezet.

Szűcs Endre, aki mindkét közösséget vezeti, és élteti, kidolgozott több szakmai programot. Ezeken a tréningeken, és fejlesztő edzéseken a felvett információk által, ok-okozati kapcsolatokat hoz létra az agy. Vagyis a központi idegrendszer TANUL, mindezt játékos egészségmegőrző módon, a tervezett mozgásoknak köszönhetően!

Alapvetően a mozgás, a sport, a játék, egy fajta örömforrás! A rendszeres edzések hatására rövid idő elteltével, már észlelhető a fejlődés a mozdulattervezésben, a fókuszálásban, a fegyelemben, a ritmus érzékelésben, a vizuális figyelemben, a nagymozgásokban stb. A figyelemzavar és a koordinációs zavar kiemelten fejleszthető mozgásterápiával! Csak úgy mint a szenzoros érzékelés.

Fő cél a sikerélmény biztosítása. Hamar érezhető a kedvező hatás, de az igazi sikert sok-sok munka előzi meg. A legutóbbi megmérettetésre október 30.-án került sor Észtországban, Tartu városában. Babinszky Csaba 12 éves, és ebben az évben már hazai országos bajnoki címet szerzett. Ennek is köszönhető, hogy most a Budapest Válogatott tagja lehetet, és  győzedelmeskedett a 13 évesek abszolút mezőnyében.  Csaba három éve edz nap mint nap, és összetettben 154 kg-ot teljesített. Harasztovics Gergő aki a 19. születésnapját a versenyen előtti napon ünnepelte, már rutinos válogatott, hiszen tíz éve edz, és országos bajnok is. Gergő a juniorok mezőnyében lett abszolút bajnok, 225 kg-os összetett eredménnyel. Csordás Mihály aki a Budapesti Súlyemelő Szövetség főtitkára, és edzője, a felnőtteknél az ötödik helyen zárt az abszolút mezőnyben, ahol Leho Pent a hazaiak olimpikonja, és VB, EB érmese győzött, és lett a verseny legeredményesebbje.

Köszönet a BSSZ-nek, a szülőknek és Szűcs Endrének az anyagi támogatásért!

 

Aki szeretne erősödni, és hasonló sikereket átélni. Jó közösségben értéket teremteni, akkor ne habozzon, jöjjön a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában (Sodronyos utca 28. szám alatt) működő Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület utánpótlás műhelyben!! 

 

Jelentkezni folyamatosan lehet Szűcs Endre szakedzőnél (telefonon:06 70 5505030), hétfőn, szerdán, és pénteken, személyesen 16-17h között.

This entry was posted in Külföld, Versenyek and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *