Lengyelország Oborniki Kupa nemzetközi súlyemelő klubverseny

Oborniki városában szerepeltek a Soroksári SSZSE fiatal tehetséges versenyzői 2018.08.18.-án. A versenyen való részvételt a MÜ-GU Kft. támogatásával sikerült megoldani. Bizalmat és ezzel lehetőséget, csak a legjobbak kaptak, azok akik nem csak az edzéseken, de a közösségi munkában is részt vállaltak.
A soroksári működésű Müller-Guttenbrunn Hulladékanyag Kereskedő és Feldolgozó Kft. Egyesületünk új támogatója.

Köszönjük a MÜ-GU Kft. támogatását, és figyelmét munkánk iránt!

Köszönjük Jaszovics Tamás, szülő és Szűcs Endre támogatását is!
A XII. alkalommal kiválóan megrendezett versenyen, három ország sportolói léptek dobogóra. A soroksáriak valamennyi versenyzője önmagához mérten fejlődött. Köszönhető ez annak is, hogy az egész nyarat edzőtáborozással töltötték a fiatalok. Az edzőtáborozást az Európa 2024 IKSE, Soroksár Sportjáért Közalapítvány, és a Budapesti Súlyemelő Szövetség anyagi és szakmai támogatása tette lehetővé.
XII. Oborniki Kupa eredmények: Kerekes Gergő abszolult bajnok lett a 18 évesek között, 240 kg-os összetett eredménnyel. Ebben a korosztályban Harasztovics Gergő a második lett 217 kg-os összetettel, míg Muzellák Máté negyedikként végzett 137 kg-mal. Molnár Csongor első helyen zárt 171 kg-os összetettel, a 15 évesek mezőnyében. Az abszolult női mezőnyben elsöprő soroksári siker született, ugyanis a dobogó minden fokán magyar versenyző állt! Csipkés Erika első 118 kg-mal, Perjési Eszter második 119 kg-mal, míg László Lili harmadik lett 77 kg-mal.

This entry was posted in Külföld, Versenyek. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *