Boldog Karácsonyt és sikers új évet kívánunk!!

Mérlegen a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület munkája

Hátra hagytuk 2016. évet, kezdődik egy újév. Öt szakosztályban, közel 200 taggal eredményes évet tudhat maga mögött az Egyesület. A 21 éve megalakult a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület, céljai nem változnak idén sem. Az Egyesület elnöke, Szűcs Endre értékelte a 2016. évet: –„Sikeres, és mozgalmas évet zártunk. Sumo, erőemelő és darts szakosztályainkban sikerült, a szűkös anyagi helyzet ellenére versenyeken részt venni. Ezzel is színesíteni tudtuk a szakmai munkát. Szabadidős programok is népszerűek voltak. A súlyemelő szakosztály kiválóan teljesített, a hazai 38 egyesületből a tizenkettedik helyen végeztünk az országos szakosztályi pontversenyben. Az országos bajnokságok pontversenyében a nyolcadik helyezést értük el. Összesen 14 versenyen vettünk részt, melyből 7 nemzetközi, 3 pedig Országos Bajnokság volt. A súlyemelő szakosztályban 41 fő versenyzett, és további 21 fő előkészítő csoportban ismerkedett a sporttal. Ők közel 150 érmet szereztek, amelynek szinte fele arany érem. 7 országos bajnoki éremből, 3 bajnoki cím! Csipkés Erika ez évben is országos bajnok lett, új országos csúccsal, így jelenleg 97 alkalommal javított csúcsot, a még csak 16 éves kiválóság. Perjési Eszter megnyerte a serdülő és az ifjúsági OB-ot is. Míg Rigler Fanni, Harasztovics Gergő, Varga Richárd, Antaly Aliz Gréta, érmeket hoztak, Muzellák Máté helyezett volt, az országos utánpótlás bajnokságokon. Bán József edző, a Masters Világ Bajnokságon Németországban a hetedik helyen végzett. Sikeresen működtetjük a „Tehetségkutató” versenysorozatot. Itt közel félszáz soroksári fiatal próbálta ki, mire képes. Meg kell említenem a következő sportolókat, akik már most figyelmet érdemelnek: Beleznai Gábor, Molnár Csongor, Báder Gábor, Molnár Botond, Papp Noel, Perjési Benjámin, Somfalvai Balázs. Ők azok, akik a Tehetségkutató versenyeken a legjobbak voltak. Még csak 8-12 évesek, de sikeres sportpályafutás vár rájuk! Jártunk Horvátországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Németországban, Csehországban, és Romániában. Edző-táboroztunk, és az év minden napján tettünk lépéseket a sikeres jövő, az egészség megőrzése érdekében. Közösséget építünk, és értéket teremtünk. Egyesületünknek nincs fizetett alkalmazottja, mindenki társadalmi munkában látja el feladatát. Erőt ad a munkánkhoz a gyerekek sikere, a szülők elismerése, akik segítik munkánkat. Természetesen: köszönet érte! Köszönjük támogatóinknak, akik mellettünk állnak, és egész évben számíthattunk rájuk: Soroksár Önkormányzata, Buci Pékség, Hotel Berlin, Verus Valor Kft, Mikszáth Kálmán Ált. Isk. Köszönjük kerületünk Iskoláinak figyelmét munkánk iránt. A jövőben is célunk a közösség építése, tehetséggondozás, nevelés, a sport mint ennek egyik eszközének a segítségével. Továbbá társadalmunknak értéket teremteni, és a nevelésben elért eredményeinket megtartani! Végül kérem engedjék meg, hogy boldog Karácsony, és sikeres új évet kívánjak valamennyiünknek.”- zárta értékelését Szűcs Endre.

Hozták az „elvártakat” és sikeres volt a mérlegelés 2016-ben is! Gratulálunk az Egyesületnek a kitartásához, és az eredményeikhez!

Kókai Zsolt

bp_kupa_2016_csopbuek_sose

This entry was posted in Uncategorized and tagged , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *