A soroksári súlyemelők Aradon zárták a 2016-os évet

Romániába, Arad városának bajnokságára kapott meghívást 2016 december 02-04.e között, a Budapest Súlyemelő Válogatott. Négy fiatal soroksári tehetséges versenyző mutathatta meg erejét, és felkészültségét. A versenyt a CSM Arad súlyemelő szakosztálya rendezte, akik kiváló házigazdája voltak a versenynek! A vendéglátók, és az aradi emberek igen barátságosan, szívélyesen fogadták, és kalauzolták a csapatot. Két ország, nyolc csapatának 53 versenyzője küzdött a díjakért. Több helyi történeti emléket felkerestek fiataljaink. Torokszorító érzés volt többek között az aradi Vértanúk emlékműve előtt tisztelegni. Az eredményekről, Szűcs Endre a BSSZ elnöke, szakedző adott tájékoztatást: – „Versenyzőim kiválóan helyt álltak, új egyéni csúcsokat értek el a színvonalas, és küzdelmes versenyen. Perjési Benjámin első helyen végzett az U10-es korosztályban, 55 kg-os összetettel. Molnár Csongor az U12-es korosztályban győzött 108 kg-os eredménnyel. Az U15 korosztályban Harasztovics Gergő 170 kg-os összetettel első, míg Muzellák Máté 130 kg-al második lett.” A soroksári súlyemelő klub nagy létszámban ingyenesen foglakozik a gyerekek sportra, életre nevelésével. Ez évben is újabb tehetségek értek be a hazai, és a nemzetközi szintéren.  Gratulálunk az eredményekhez!

KZS.

This entry was posted in Külföld, Versenyek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *