Felvidéki sikerek

A 2009. Szeptember 12-én, 8. alkalommal megrendezett Miloša Zelinku nemzetközi emlékversenyre egyesületünk meghívást kapott, melyet első alkalommal a Párkány melletti Garamkövesden rendeztek.Az esményt megelőző napon a rendezők méltó fogadtatásban részesítették a négy országból érkezett versenyzőket és edzőket, ahol kellemes zene mellett fogyasztották el a felvidéki specialitásokat, miközben a Duna és Esztegom panorámájában gyönyörködhettek. A jó hangulatot még egy kisebb közlekedési konfliktus sem tudta elrontani.

A nagyszabású verseny a polgármesterasszony megnyitóbeszédét követően kezdetét vette, ahol 8 kategóriában közel 50 versenyző mérte össze erejét egyéni és csapatversenyben. A 14 év alatti fiúk versenyében új egyéni csúcsot bemutatva Kaczur Zsolt 2. helyezést ért el, míg ifj. Szűcs Endre a szakításban elkövetett hibája ellenére is 5. lett. A következő korosztályban Erdei Norbert és Kalocsai László mutatta be, mit tudnak a soroksári fiatalok, melynek a rendkívül erős mezőnyben elért 4. illetve 5. hely lett az eredménye. A lányoknál induló Erdei Nóra megmutatta a hölgyek erejét és a nála jóval idősebbek között 4. helyen zárta versenyét. Végül a 18 év feletti férfiak mezőnyében nagy csatát követően Murcsik Ferenc 4., míg bátyja, Murcsik Gábor a 3. pozíciót szerezte meg. A 8 csapat közötti versenyben Budapest válogatottja Kaczur Zsolttal a sorai között 2., míg Soroksár együttese (Erdei Norbert, Kalocsai László, ifj. Szűcs Endre) az 5. helyen végzett.

A sportsikerek megünnepléséhez a kövesdi szervezők kiváló környezetett biztosítottak. Bográcsokban három különböző ételkülönlegesség készült, a versenydobogó az ismert slágereket játszó élőzene szinpadául szolgált, míg a nézőtér táncparketté alakult. Az éjszakába nyúló buli bebizonyított, hogy a sport szelleme képes felül emelkedni a fennálló politikai viszályokon is, melyhez a különböző nemzetiségű versenyzők közös éneklése szolgált bizonyítékul. Vasárnap reggel új élményekkel gazdagodva, jókedvvel tértek haza sportolóink.

Részletes eredmények:
Lányok: IV. Erdei Nóra 60 kg
14 éven aluli fiúk: II. Kaczur Zsolt 127 kg, V. Ifj. Szűcs Endre 70 kg (csak lökés)
Serdülők: IV. Erdei Norbert 122 kg, V. Kalocsai László 107 kg
18 éven felüli férfiak: III. Murcsik Gábor 223 kg, IV. Murcsik Ferenc 215 kg

A csapatot Szűcs Endre vezette.

This entry was posted in Uncategorized and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *