BSSZ Kupa, soroksári rekordokkal

Budapesten a Testvériség SE csarnokában november 8.-án 44 fő versenyző, tíz kluból mérte össze erejét. Ezen a súlyemelő versenyen, csak azok vehettek részt akik a legjobbak közé tartoznak, és minősítettek. Tizenegy soroksári súlyemelő közül nyolcan arany érmet nyertek, és minden sportoló medállal, távozott a Budapesti Súlyemelő Szövetség Kupájáról, amely kiemelt országos verseny volt. A 14 éves Csipkés Erika,a Soroksári SSZSE kiválósága újabb hat országos csúcsot ért el. Ezzel ebben az évben már 31 rekordot teljesített. A 44 kg-os testsúlyú sportoló, 105 kg-ot ért el összetettben, ami már nemzetközi szinten is sokat ér!! Horváth Adriennek (13 éves, I. osztályú sportoló) három kísérlete is volt országos csúcsokon, sajnos most még nem sikerült. Kerekes Gergő (14 éves) is közel járt egy csúcs kísérlethez, de  meg kellett elégednie 12 kg-os fejlődéssel az összetettben, ami egy korosztállyal feljebb is I. osztályú minősítést ér. Rigler Fanni aki még csak 13 éves, szintén dicséret illeti. A 112 kg-os összetett eredménye kimagasló, és szintén ifjúsági I. osztályú minősítés felett van!  Szűcs Endre tanítványai az ország legjobbjai, ennek ellenére a Magyar Súlyemelő Szövetség indoklás nélkül kirekesztette a sportolókat, és edzőjüket a válogatottságból! Megmagyarázhatatlan, minden józan észt nélkülöz, a jelenlegi döntés hozók hozzá állása a jövő évben 20 éves soroksári súlyemelő közösséghez! Dobos Imre az MSSZ pár éve regnáló elnöke nem átallott lejárató levelet írni kerültünk polgármesterének, amelyben zagyvaságokat összehordva próbálta rossz színben feltüntetni a közösséget. Ez természetesen nem sikerült, hiszen kerületünk döntés hozói ismerik, és elismerik az Egyesület munkáját, eredményeit.  A Soroksári SSZSE által elvégzett két évtizedes sikeres munka során, nem csak súlyemelőik, erőemelőik, sumósaik eredménye kimagaslóak, de közösség építő és nevelési szerepe is elismerésre méltó! Ez a közösség értéket teremt, nem csak a sportban, hanem a nevelésben, és a mindennapok során is!
Írásunkat hamarosan folytatjuk!
K.ZS.
This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *