XIII. Soroksár Kupa Nemzetközi Súlyemelőverseny

Immáron tizenharmadik alkalommal adott otthont kerületünk nemzetközi súlyemelô bajnokságnak, amely Soroksár Kupa néven vált Európa egyik legnagyobb kupaversenyévé. Idén tíz nemzet 108 versenyzôje küzdött az értékes érmekért, serlegekért. A rendezô Soroksáriak mellet 11 hazai egyesület is képviseltette magát. A Soroksári Súlyemelô és Szabadidôsport Egyesület egyként megmozdulva a kerületünk Önkormányzatának, és az International Visegrad Fund (www.visegradfund.org) anyagi támogatását élvezve, közel egy évig dolgozott, hogy előteremtsék a szükséges anyagi- és tárgyi feltétleket a sikeres és eredményes lebonyolítás érdekében. Az esemény fôvédnöki tisztét Geiger Ferenc polgármester úr és Dr. Aján Tamás úr az IWF elnöke, NOB tagja látták el.
Március hónap utolsó szombatján a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában már reggel 7-kor nagy volt a sürgés-forgás. Elôkerültek a vendégcsalogató ételek. Gyülekeztek a nap fôszereplôi a sportolók, és az érdeklôdôk is, akiket már messzirôl csalogatott a nemzetközi fôzôverseny elôkészületei.
Fél kilenctôl már a sporté volt a fôszerep, ekkor a legkisebbek 8-12 évesek léptek dobogóra és lelkesen emelgették a súlyokat. Az iskola igazgatónője, Szabóné Makra Ágnes büszkén adta át a díjakat a korosztály résztvevőinek, akik közül sokan az ő tanítványai voltak.
Napközben folyamatosan gyűlt a tömeg az iskola aulájában, ahol még az emelet is zsúfolásig megtelt. Az eseményen megjelent Kolosi Ferenc, a kerület sporttanácsnoka illetve a Petr Vágner, a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) elnöke, aki elismerően nyilatkozott eme nemzetközi project sikerességéről, kiemelve, hogy az évi több száz nyertes pályázat között a soroksári súlyemelők munkája bizonyult a legszínvonalasabbnak.
Abszolút legjobbnak bizonyultak a korcsoportukban, nem találtak legyőzőre Szűcs Petra, Tukarcs Viktória , Vatai Viktor soroksári versenyzők, sikeres szereplésük okán különdíjat vehettek át Jakab Sándor, Kaczur Zsolt, Kalocsai László , Féth Milán, Kneifel Réka és Csipkés Erika a hazai indulók közül.
Szucs Endre edzô, elnök a rendezvény megálmodója, és fô szervezôje elmondta:

-Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra és a közösségre, ahol szülők, versenyzők, barátok, támogatók vállvetve dolgoztak a sikeres lebonyolítás érdekében, köszönöm mindannyiuk értékes munkáját, nélkülük nem tudtuk volna ilyen sikeresen megrendezni – immár 13. alkalommal – a Sorksár Kupát.” Továbbá elárulta:– A soroksári műhelyben eddig több mint ezer fiatal sajátította el az elmúlt másfél évtizedben a sportág alapjait. Közülük volt, aki kilenc szerzett Országos Bajnoki címet, de a legfontosabb hogy a sport általi nevelésnek köszönhetôen egészséges és a mozgást szeretô generációt nevelhetünk.– fejezte be a soroksári súlyemelôk mestere.

Eredmények:
Fiú korcsoport 40kg súlycsoport: I.hely:Kiss Norbert 83p, III.Szalontai Balázs 77p. 45kg-os s.cs: I.Kalocsai Máté 84p, 50kg-os s.cs: I.Jakab Sándor 84p, II. Légrádi Márk 79p.
Leány: 36kg-os s.cs: I.Csipkés Erika és Kneifel Réka 90p, 40 kg-os s.cs:I.hely Csiklya Cintia 90p, II.Varga Edit 70p.
Serdülő férfi: 45kg-os s.cs: IV.Derda Krisztián 49kg, 62kg-os s.cs: II. Fehér Roland 58kg, 69kg-os s.cs:V.Kaczur Zsolt 143kg, +85kg-os s.cs:I.Szűcs Endre 151kg.
Serdülő nő: 58kg-os s.cs: I.Erdei Nóra 62kg.
Ifjúsági férfi: 56kg-os s.cs: III.Kalocsai László 126kg, 77kg-os s.cs:III.Erdei Norbert 129kg, 85kg-os s.cs: III. Remsei Alex 128kg
Ifjusági nő: +69kg-os s.cs:Szűcs Petra 147kg
Junior férfi: 56kg-os s.cs:I.:Kalocsai Attila 134kg, 69kg-os s.cs: VI.Matis Viktor 160kg, 85kg-os s.cs:I.Féth Milán 205kg, 105kg-os s.cs:I. Murcsik Ferenc 203 kg
Juniornő:+75kg-os s.cs:I.Tukarcs Viktória
Felnőtt férfi: 62kg-os s.cs: I.hely: Pálinkás Roland 175kg, 85kg-os s.cs: I. Beleznai Zsolt 210kg, 94kg-os s.cs: IV.Kaucsár Lóránt 148kg, 105kg-os s.cs:I. Vatai Viktor 280kg, III.Murcsik Gábor 200kg, IV.Varga Domonkos 200kg
Felnőtt női:53kg-os s.cs:I. Tukarcs Dóra 103kg

This entry was posted in Uncategorized and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *