Országos Tehetségkutató Verseny

A Magyar Olimpiai Bizottság, Sport XXI programja keretében edzőtáborozhattak az ország minden szegletéből, a jövő súlyemelés sportjának reménységei. Az országos versenyt 2013.06.09.-10.-e között rendezte meg a Budapesti Súlyemelő Szövetség, a Hotel Berlin konferencia központjában. 16 egyesület 102 versenyzője sportolt, és szerzett siker élményt a rendezvényen.  Négy korosztály 8-15 éves sportolója térhetet haza, büszkén, és boldogan arany éremmel a nyakában. Szűcs Endre a Magyar Súlyemelő Szövetség utánpótlás szakmai vezetője erről a következőket nyilatkozta: -„Ma itt mindenki győzött ezért minden résztvevőt arany éremmel díjaztunk! Nagyon örülök a rendezvény sikerének, hiszen a sportág történetében először rendezhettünk ilyen sok fiatalnak seregszemlét. Köszönöm a MOB Sport XXI programjának, és valamennyi résztvevőnek, edző kollégának, hogy a mai napon megerősíthettük hitünket a sport fontosságában.”

Gratulálunk a rendezvény sikeréhez, további erőt, egészséget, és a jövőben sok győzelmet minden résztvevőnek!!

A soroksári versenyzők eredményei:

Leány korcsoport (8-12 évesek): 58kg-os súlycsoport: I.hely: Rigler F. 83 kg összetett eredményel a korosztályának legjobbja,

Fiú II korcsoport (8-10 évesek) 28 kg-os súlycsoport: I. hely: Torda-Molnár Cs. 78 pont, II. hely: Juhász D. 61 p. III.hely: Daróczy Gy. 58 p. IV. hely: Bali Zs. 52 p., 36kg-os s.cs: I.hely: Pataki T. 77 p. III.hely: Báder G. 76 p., VI.hely: Kiss P. 47 p. VII. hely: Szekeres Á. 33 p. 45kg-os s.cs: I.hely: Molnár Cs. 73 p., 69kg-os s.cs: I.hely: Jankovics K. 63 p.

Fiú I korcsoport (11-12 évesek) 36 kg-os s.cs: IV hely: Pataki M. 33 kg-os összetett eredmény, V. hely: Kiss R. 32 kg ö.e., XI. hely: Juhász I. 24 kg ö.e., 40 kg-os s.cs: I. hely: Lakatos B. 51 kg ö.e., II. hely: Csiklya B. 44 kg ö.e., 45 kg-os s.cs.: I. hely: Lakatos R.. 51 kg.ö.e., III. hely: Márkus Á. 48 kg ö.e., IV. hely: Bányik E. 43 kg ö.e. 50 kg-os s.cs: II. hely: Gyurik M. 37 kg ö.e., 56 kg-os s.cs.: I. hely Harasztovics G. 52 kg ö.e., II. hely: Müllner B. 50 kg ö.e., 62kg-os s.cs: I.hely: Barta P. 65 kg ö.e., 77 kg-os s.cs: I.hely: Fülöp Á. 40 kg ö.e., +77 kg-os s.cs.: II. hely Balogh R. 55kg ö.e.

Serdülő férfi: 45kg-os s.cs: II. hely: Rakaczky D. 70 kg ö.e., V.hely: Kiss N. 59 kg-os ö.e., 56kg-os s.cs: I.hely: Kerekes G. 105 kg ö.e., 77kg-os s.cs: VI.hely: Barta K. 96 kg ö.e.,

K.ZS.


 

This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *