Sportolj, légy egészséges – XV. Soroksár Kupa

Tizenötödik alkalommal adott otthont kerületünk március 29, és április 01. között, nemzetközi súlyemelő bajnokságnak, amely Soroksár Kupa néven vált Európa egyik legnagyobb kupa versenyévé. Ez évben is tizenegy ország, 106 versenyzője küzdött az értékes érmekért, serlegekért, a Mikszáth Kálmán Iskola aulájában. A rendező Soroksáriak mellet nyolc hazai egyesület is képviseltette magát. A Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület tagjai több mint fél éves szervezői munka után, az International Visegrad Fund (www.visegradfund.org), anyagi támogatásának köszönhetően kiváló házigazdáknak bizonyultak. Az esemény fővédnöki tisztét Geiger Ferenc polgármester, és Egresi Antal alpolgármester urak látták el, és az Önkormányzat is támogatást biztosított.
A négynapos kulturális és sport találkozó első napja szakmai konferenciávak kezdődött. Másnap pénteken délelőtt közel száz vendég élvezte a “magyar tenger”-en való hajókirándulást. Délután a Mikszáth iskola aulájában, a több száz érdeklődő Tóth Dániel testépítő világbajnok produkcióját tekinthette meg. Majd Bárdosi Sándor olimpiai ezüst érmes tartott élmény beszámolót, és bíztatta sportos életre a jelenlévőket. Ezután fergeteges néptánc produkciót lathattak a jelenlévők. A 8-12 éves súlyemelő fiúk versenye is tartogatott izgalmakat. Vacsora után, esti program keretében Budapest fényeiben gyünyörködhettek a vendégek.

Képgaléria megtekinthető a képre kattintva.

Szombaton már a reggeli versenyekre megtelt az iskola aulája. Az érdeklődők nem csalódtak, színvonalas küzdelmet hozott a serdülő fiúk versenye, csak úgy mint a lányoké. A szurkolók között láthattuk Jeszenszky Rózsa sportreferenst, Dr. Kolosi Ferenc képviselőt, továbbá számos támogatót, egyesületi aktívákat akik segítségük elismeréseként plakettet vehettek át a rendező egyesület elnökétől, Szűcs Endrétől. A délutáni programot néptánc előadás színesítette. Dobos Imre a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke nyitotta meg az eseményt. Megjelen a Visegrádi Négyek Nagyköveti tanácsának küldötte Viktória Bódisová, aki a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) nevében elismerően nyilatkozott a rendezvény sikerességéről. A záró bankettet a Deciband zeneker koncertje tette felejthetetlenné.

Képgaléria megtekinthető a képre kattintva.

Szűcs Endre szakedző, elnök a rendezvény megálmodója, és fő szervezője elmondta:- Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra és a közösségünkre, ahol szülők, versenyzők, barátok, támogatók vállvetve dolgoztak a sikeres lebonyolítás érdekében, köszönöm mindannyiuk értékes munkáját. Továbbá elmondta:- A soroksári műhelyben eddig több mint ezer fiatal sajátította el az elmúlt tizennyolc évben a sportág alapjait. 9 EB érmet, EB, VB helyezéseket, 68 Országos Bajnoki címet szereztek tanítványaim, számtalan országos csúcsot tar soroksári verenyző, de a legfontosabb hogy a sport általi nevelésnek köszönhetően egészséges és a mozgást szerető generációt nevelhetünk,- fejezte be a soroksári súlyemelők mestere.

A soroksári versenyzők eredményei:
Leány korcsoport: 36kg-os s.cs: I.hely Csipkés Erika 54 kg összetett eredményel a korosztályának legjobbja, II.hely Horváth Adrienn 26 kg ö.e., 40kg-os s.cs: I.hely Kazai Henrietta 46 kg ö.e., 48 kg-os s.cs:I.hely Kneifel Réka 53 kg ö.e., 58 kg-os s.cs:I.hely Rigler Fanni 63 kg ö.e.
Fiú korcsoport 30kg-os s.cs: I.hely Kiss Renátó 31kg ö.e., II.hely Báder Gábor 18kg ö.e. III.hely: Bali Zsolt 14 kg ö.e., 36kg-os s.cs: II.hely Rakaczky Dávid 56kg ö.e., IV.hely Csiklya Benjámin 37 kg ö.e. V.hely: Lakatos Roland 33 kg ö.e. VI. Hely: Farkas Zoltán 30 kg ö.e., 50kg-os s.cs: II.hely Buri József 38 kg ö.e., III.hely Harasztovics Gergő 28 kg ö.e. 56kg-os s.cs: I.hely Sárkány Máté 65kg ö.e., 62kg-os s.cs.: I.hely:Barta Krisztián 64kg ö.e.
Serdülő férfi: 45kg-os s.cs: III.hely Meileres Hilário Helder  67 kg ö.e. +85kg-os s.cs:III.hely ifj. Szűcs Endre 210kg ö.e.
Ifjúsági nő: 53kg-os s.cs: I.hely: Molnár Lea 101 kg ö.e.
Ifjúsági férfi: 56kg-os s.cs: Fésü Krisztián 95 kg ö.e.,
Junior nő: 75kg-os s.cs: I.hely Szűcs Petra (Iregszemcsei SSZSE) korosztályának legjobbja 146kg ö.e.
Junior férfi: 56kg-os s.cs:I.hely Kalocsai László 137kg ö.e., 77kg-os s.cs: II.hely Erdei Norbert 137 kg ö.e., 94kg-os s.cs: III.hely: Remsei Alex 130 kg ö.e.
Felnőtt férfi: 56kg-os s.cs:I.hely Kalocsai Attila 136kg ö.e., 62kg-os s.cs:I.hely Pálinkás Roland 175kg ö.e.,  69kg-os s.cs: I.hely Beleznai Zsolt 210kg e.ö. 94kg-os s.cs: III.hely Murcsik Gábor 196kg ö.e. 105kg-os s.cs:III.hely Murcsik Ferenc 190kg ö.e. IV.hely Kaucsár Lóránt 163kg ö.e. +105kg-os s.cs:I.hely Bacsó Barnabás 250kg ö.e.

This entry was posted in Soroksár Kupa, Versenyek and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *