Serdülő és ifjúsági korosztályok Országos Bajnoksága 2021

A serdülő, és ifjúsági súlyemelők hazai legnagyobb versenyének Tamási városa adott otthont, július 17-18.-án. Az Országos Bajnokságon 26 egyesület, 83 sportolója mérte össze erejét. A Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület 26 éve több sportágban biztosít sportolási lehetőséget. A sumo, és az erőemelés mellett a súlyemelésben is országos szinten ismertek. Sőt eddig 14 versenyző ért el Világ, és Európa Bajnokságokon, valamint Univerziádén, nemzetközi eredményt. A mostani országos bajnokságon versenyzőik három bajnoki címet, egy bronz, negyedik, és ötödik helyezést harcoltak ki. A 14 éves Molnár Botond testsúlyának közel háromszorosát emelte fel összetettben, és magabiztos versenyzéssel megszerezte első bajnoki címét, így a súlyemelő szakosztály 90. országos bajnoki címe is a nevéhez főződik! A 13 éves Babinszky Csaba sem talált nála erősebbet, szintén első bajnoki címét vehette át, ami a szakosztály 91 bajnoki címe. Ezután nagy meglepetésre a 13 éves Torma Szabolcs első országos bajnokságán a harmadik helyre állhatott fel, a 81 kg-os súlycsoportban. Egy súlycsoporttal feljebb Csordás Ferenc negyedik, míg Somfalvai Balázs az ötödik helyen végzett az országos döntőben. Mindkettőjük 13 éves, és ez volt az első bajnokság, amin részt vettek. Másnap az ifjúságiak versenyén Molnár Csongor magabiztosan nyerte meg a súlycsoportja versenyét, és szerezte meg a második, és a szakosztály 92. országos bajnoki címét. Csongor két héttel korábban Máltán versenyzett a válogatottban, ahol csapatban ötödik, egyéniben hatodik lett az Európai Uniós Bajnokságon.

Edzőjük Szűcs Endre szakedző, és a közösség mindenese. Fontos elmondani, hogy az Egyesületben kedvezményesen lehet sportolni! Hazai és külföldi versenyeken lehet részt venni. 26 éve működik a kerületünkben a So.S.E, értéket teremtenek a sportban, és közösséget alkotnak az életben. Kicsik, és nagyok megtalálhatják önmagukat, kipróbálhatnak több sportágat is.

Soroksáriak eredményei az országos döntőben: 

U15 (serdülő) korcsoport.: 49 kg-os súlycsoport: I. hely: Molnár Botond 139 kg-os összetett eredmény. 73 kg-os súlycsoport: I. hely: Babinszky Csaba 131 kg-os ö.e. 81 kg-os súlycsoport: III. hely: Torma Szabolcs 98 kg-os ö.e.. 89 kg-os súlycsoport: IV. hely: Csordás Ferenc János 113 kg-os ö.e. V. hely: Somfalvai Balázs 95 kg-os ö.e.

U17 (ifjúsági) korcsoport: 89 kg-os s.cs.: I. hely: Molnár Csongor 211 kg ö.e.

A So.S.E. várja 7-14 éves fiúk és lányok jelentkezését, akik nem félnek a kihívásoktól, és a munkától! Jelentkezz, Szűcs Endre szakedzőnél, hogy Te lehess a 100. országos bajnoka az Egyesületnek! Érdeklődni lehet telefonon: 06 70 5505030.

This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *