Nemzetközi emelések: Horvátország, Vukovár

2021 november 13.-án Vukováron rendeztek súlyemelő versenyt, ahol négy Horvát klub és a Budapest Válogatott tagjaiként soroksári sportolók versenyeztek. Az öt csapat közül a harmadik helyezést érték el a SoSE sportolói. Szűcs Endre a Budapesti Súlyemelő Szövetség elnöke, szakedző, örömmel mondta el, hogy a versenyen sok tapasztalatot szereztek a tanítványai. Mindig szívesen tesznek eleget a helyi klub elnökének Milan Kordic meghívásának. Útközben meglátogatták az 1526-os Mohácsi csata emlékhelyét. Majd a verseny után Vukovár belvárosában séta, és az 1991-ben kirobbant, dél-szláv háború Emlékház megtekintése szerepelt a programban.

Egyéni versenyekben a legfiatalabbak (8-10 évesek) között, Csordás Bendegúz első, Ivanics Martin pedig második lett életük első nemzetközi versenyén. A 13-14 évesek között induló Molnár Botond az 55 kg-os súlycsoportban első, Babinszky Csaba a 73 kg-osok között második helyezet lett, a 89 kg-osok között Csordás Ferenc harmadik, míg a 96 kg-os súlycsoportú Somfalvai Balázs első lett. Molnár Csongor az ifjúságiaknál mutatott dinamikus formát, és 223 kg-os összetettel első lett, a 81 kg-os súlycsoportban. Szintén első lett, a junior Harasztovics Gergő 220 kg-os összetettel. A versenyen való részvétel a Szülők, a BSSZ, és Szűcs Endre támogatásával jöhetett létre!

K.ZS. EU 2012 KSE.

This entry was posted in Külföld, Versenyek and tagged , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *