Budapest Bajnokság 2012

A Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület nagy sikerrel képviselte kerületünket, a 2012.02.18.-án megrendezett súlyemelő Budapest Bajnokságon. Hét szakosztály 75 versenyzője küzdött az érmekét és a kupákért. A soroksári sportolók odaadó, lelkiismeretes felkészüléssel, egyre nagyobb rutinnal készültek az év első nagy megméretésére. A kiváló szakmai irányításnak köszönhetően ez évben is a legeredményesebbek lettek a kerületünk sportolói a fővárosi Bajnokságon, ami diákolimpiai elődöntő is volt. Figyelemre méltó, hogy 17 (!) első, 10 második helyezést szereztek a szakosztály sportolói. Valamint Simai László abszolút kategóriás győzelmével a teljes (!) mezőnyt maga mögé utasította!! Szűcs Endre edző tanítványainak legközelebb XV. Soroksár Kupán szurkolhatunk. Ahol a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában tizenkét ország, több mint száz súlyemelője küzd meg március 30-31.-én, az értékes díjakért. Az esemény Fővédnöke immár 15. alkalommal Geiger Ferenc polgármester úr, Védnöke pedig Egresi Antal alpolgármester úr lesz.

A soroksári versenyzők eredményei:
Leány korcsoport (10-12 évesek):30 kg-os súlycsoport: I.hely: Csipkés Erika 64 pont. 36 kg-os s.cs.: I. hely: Horváth Adrienn 61 p. 40 kg-os súlycsoport: I.hely: Kazai Henrietta 85 p. 53 kg-os s.cs. I. hely: Kneifel Réka 64 p. 58 kg-os s.cs.: I. hely: Rigler Fanni 71 p.
Fiú korcsoport (7-9 évesek):36 kg-os s.cs: I.hely: Báder Gábor 64 p. II. hely: Bali Zsolt 59 p.
Fiú korcsoport (10-12 évesek):30 kg-os s.cs: I.hely: Csiklya Benjámin 84 p. II. hely: Kiss Renátó, és Lakatos Roland 63-63 p. 40 kg-os s. cs.: I hely: Rakaczky Dávid 71 p. II. hely: Farkas Zoltán 58 p. 50 kg-os s.cs: I.hely: Harasztovics Gergő 49 p. 56 kg-os s.cs: I.hely: Sárkány Máté 64 p.
Serdülő férfi korcsoport: 45 kg-os s.cs: II.hely: Meileres Hilárió Helder (összetett eredmény:57 kg). +85 kg-os s.cs: I.hely: ifj. Szűcs Endre (ö. e.: 220 kg, serdülő I. osztályú minősítést szerzett!)
Ifjúsági női korcsoport: 53 kg-os s.cs: I. Molnár Lea (ö.e.:90 kg)
Ifjúsági férfi korcsoport:56 kg-os s.cs: II.hely: Fésü Krisztián (ö.e.: 78 kg)
Junior férfi korcsoport: 56 kg-os s.cs: I.hely: Kalocsai László (ö. e.:136 kg). 69kg-os s.cs.: II. hely: Horváth Dávid (ö.e.:78 kg), 77 kg-os s.cs.: IV. hely: Erdei Norbert (ö.e.: 128 kg), 94 kg-os s.cs.: I. hely: Remsei Alex Bence (ö.e.: 133 kg).
Felnőtt férfi korcsoport: 69kg-os s.cs: I.hely: Beleznai Zsolt (ö. e.:225 kg). II.hely: Copek Károly (ö. e.:190 kg). 94 kg-os s.cs: IV. hely: Murcsik Gábor (ö. e.:183 kg). 105 kg-os s.cs: II.hely: Murcsik Ferenc (ö. e.:188 kg). +105 kg-os s.cs.: I.hely: Simai László (ö. e.:307 kg), korosztályának, és a teljes mezőnynek legjobbja, II. hely: Bacsó Barnabás (ö.e.: 255 kg).

Budapest Bajnokság 2012 - Csapatkép

A verseny készült képek galériája megtekinthető a képre kattintva.

update 02.25: A galéria frissült az ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport képeivel

This entry was posted in Esemény, Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *