Értékeljük a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület 2024. évben elért eredményeit, munkáját. A 29 éve alakult Egyesület kiváló közösséget alkot, öt szakosztályban, közel 200 sportolóval, akik szinte mindannyian utánpótlás korúak. Értéket teremtett az Egyesület a sportban, és a nevelés területén egyaránt. Az Egyesület elnöke, ahogyan ő mondja: „mindenese”, Szűcs Endre értékeli a 2024. évet: –„Büszke vagyok a közösségünkre, 29. éve szolgáljuk a Kerületünk, és a Főváros jó hírnevét. Közel két ezer gyermek tanulta meg a súlyemelés, a sumo, az erőemelés, és a darts sportág lapjait, és vett részt versenyeken. Több száz országos bajnoki címet, országos csúcsot értünk el. Nemzetközi szinten is VB-EB érmeket, helyezéseket szereztünk. A nevelés területén is kiemelt szerepünk van. A sikerélményre, a mozgás örömére, az önmegvalósítás egyik lehetőségére épülnek a pedagógiai tehetséggondozó programjaink. Közösséget építettünk, értéket teremtünk. Súlyemelésben az országos szakosztályi pontversenyben a 13. helyen, az országos bajnokságokon elért eredmények alapján a 6. helyen végeztünk a 38 egyesületet számláló versenyben. Egyesületünknek nincs (és soha nem is volt) fizetett alkalmazottja, mindenki társadalmi munkában látja el feladatát. Továbbra is kitartunk, és sikerélmény biztosítunk kicsiknek és nagyoknak. Mert nem csak a győzelem a fontos, hanem a részvétel, és a mindennapi sportolás is! Erőt ad a munkánkhoz a gyerekek sikere, a szülők támogatása, elismerése. Köszönet érte! ”- zárta értékelését Szűcs Endre az Egyesület alapítója elnöke, mindenese.
Várjuk támogatók jelentkezését (tel.: 06 70 5505030), akiknek fontos a gyerekek sikerélményeken alapuló sport általi nevelése. A közösség építés, az érték teremtés, az egészség megőrzés. Kérem, segítsék törekvéseinket, tehetséggondozó programjainkat, osztozzanak velünk a társadalmi felelősség vállalásban is! Ha van lehetőségük, kérjük, hogy bármilyen formában támogassák a közösségünket!
Kókai Zsolt