Olimpiai súlyemelő utánpótlás versenyek Soroksáron

A Budapesti Súlyemelő Szövetség október 25.-én, és december 19.-én rendezte „Tehetségkutató” versenysorozatának következő fordulóit. Soroksáron a Mikszáth Kálmán Általános Iskola adott otthont a fiatalok seregszemléinek. Nagy érdeklődés övezte a versenyt, hiszen az Iskola tanulói közül sokan ismerkednek az olimpiai súlyemelés alapjaival. Közel ötven kezdő és haladó gyermek versenyzett a két versenyen. Továbbra is kiemelt cél, hogy a tanulók a program során, motorikus fejlesztő gyakorlatokon túl, sokat tanuljanak, és tapasztaljanak a közösségi létről, az értékteremtésről. Jobban megismerik önmagukat, és fejlődnek testben, és lélekben egyaránt. Cél a sikeres felnőtté válás!

Várjuk támogatók jelentkezését, akiknek fontos a gyerekek sikerélményeken alapuló sport általi nevelése. A közösség építés, az érték teremtés, az egészség megőrzése. Kérem, segítsék törekvéseinket, tehetséggondozó programjainkat, osztozzanak velünk a társadalmi felelősség vállalásban is! Ha van lehetőségük, kérjük, hogy bármilyen formában támogassák a közösségünket!

Érdeklődjenek bátran a 06 70 5505030 számon Szűcs Endre szakedzőnél.

This entry was posted in Tehetségkutató, Versenyek. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *