Szünidőben is SPORT!

Június derekán befejeződött az iskolai tanév, elkezdődött a vakáció. De az igazi sportolók a szünidőt kihasználva, a megnövekedett szabadidőt kemény edzésekkel töltik.  Így tesznek a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület fiatal versenyzői is, akik nemzetközi edzőtáborban kezdték a „nyaralást”. A Hotel Berlin szállodában kiváló körülmények között készülhettek. Napi három szabadsúlyzós, és atletikus edzések mellet, sok-sok játék szerepelt június harmadik hetének programjában. Volt strandolás, és a Rage Budapest (Soroksári út 110) edzőtermében mobilitás tréning, cross és trx edzések színesítették a felkészülést. Majd jött a várva várt megmérettetés: 35. alkalommal szervezte meg a Budapesti Súlyemelő Szövetség, a Főváros támogatásával a Budapest Kupa utánpótlás súlyemelő versenyt. Több mint ötven sportoló érkezett hat országból, és vitték ismét jó hírét Fővárosunk sport életének, és vendégszeretetének. A Soroksári sportolók 18 érmet, közte 14 aranyat szereztek a nagy múltú viadalon. Gratulálunk Szűcs Endre elnök, szakedzőnek a kiváló rendezésért, és a sportolói helytállásáért!

A soroksári versenyzők egyéni eredményei: I. helyezést értek el: Csipkés Erika, Végh Sándor, Molnár Csongor, Beleznai Gábor, Perjési Eszter, Antaly Aliz Gréta, Molnár Botond, Muzellák Máté, Perjési Benjámin, Somfalvai Balázs, Papp Noel, Czimre Dorina, Antal Csaba, Papp Noel. II. helyezést értek el: Harasztovics Gergő, Földvári Péter, III. helyezést értek el: Papp Marcell, Szabó A. Ákos.

XXXV. Budapest Kupa (a legjobb „Top10” csapat): I. hely: Budapest Válogatott. II. hely: Vukovár „A”. III. hely: Soroksár „A”. IV. hely: Subotica (Szerbia) V. hely: Oborniki Slask (Lengyelország). VI. hely: Vukovár „B”. (Horvátország). VII. hely: ForceNow. (Budapest). VIII. hely: RAGE (Budapest)  IX. hely: Európa 2012 KSE. (Budapest). X. hely: Kertváros SE (Budapest).

MF.

This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *