Mérlegen a soroksári súlyemelők

A Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület legeredményesebb szakosztálya a súlyemelés volt a 2015. évben is. Az Egyesület elnökét, Szűcs Endrét kértük meg értékelje az elmúlt évet.

–„Kiemelkedően eredményes, és mozgalmas évet zárhattunk. 39 egyesületből a tizenkettedik helyen végeztünk az országos szakosztályi pontversenyben. Összesen 19 versenyen vettünk részt, melyből 7 nemzetközi, 4 pedig Országos Bajnokság volt. A súlyemelő szakosztályban 38 fő versenyzett, és további 25 fő előkészítő csoportban ismerkedett a sporttal. Ők közel 150 érmet szereztek, amelyből 71 arany érem. 14 országos bajnoki éremből 8 bajnoki cím! Az országos bajnokságok pontversenyében a hetedik helyezést értük el. A felnőttek MSSZ kupájában a 15 éves Csipkés Erika, 30 rangsorolt versenyzőből, a második lett. Az utánpótlás leány ranglistát Rigler Fanni vezeti, aki serdülő országos bajnok lett, és a felnőttek között harmadik volt. Kerekes Gergő ebben a rangsorban a fiúknál, második lett. Gergő 2015-ben ötször javított országos csúcsot, és nyert serdülő országos bajnoki címet, amely az Egyesületünk 80. országos bajnoki arany érme is egyben! Perjési Eszter, és Varga Richárd serdülő országos bajnokságon másodikak lettek, és I. osztályú minősítést szereztek. Augusztusban, Svédországban a 15 évesek Európa Bajnokságán Csipkés Erika VIII., míg Rigler Fanni a VII. helyen végzett!! Csipkés Erika felnőtt, és utánpótlás országos bajnoki címei mellé, még 30 országos csúcsot is magáénak tudhatott 2015-ben. Sikeresen működtetjük a „Tehetségkutató” versenysorozatot. Itt közel félszáz soroksári fiatal tehetség próbálta ki, mire képes. Meg kell említenem a következő tehetségeket: Beleznai Gábor, Harasztovics Gergő, Molnár Csongor, Molnár Botond, Muzellák Máté, Papp Noel, Perjési Benjámin, Göröcs Márton, Buzás Csaba. Ők azok, akik a Tehetségkutató versenyeken a legjobbak voltak. Még csak 9-12 évesek, de sikeres sportpályafutás vár rájuk! Jártunk Horvátországban, Szerbiában, Szlovákiában, Svájcban, Csehországban, és értünk el helyezéseket. Az országos edzői eredményességi versenyben második lettem. Egyesületünknek nincs fizetett alkalmazottja, mindenki társadalmi munkában látja el feladatát. Erőt ad a munkánkhoz a gyerekek sikere, a szülők elismerése, akik segítik munkánkat, természetesen: köszönet érte! Budapest Főváros XXIII. kerületének Önkormányzatának segítségére számíthatunk, köszönjük támogatásukat. Köszönjük kerületünk Iskoláinak figyelmét munkánk iránt. Kiemelt köszönet Makra Ágnes Igazgató asszonynak, és a Mikszáth Kálmán Általános Iskola tantestületének!  A 2016. évben is célunk a közösség építése, tehetséggondozás, nevelés, a sport mint ennek egyik eszközének a segítségével. Továbbá társadalmunknak értéket teremteni, és a nevelésben elért eredményeinket megtartani!”- zárta értékelését Szűcs Endre.

Hozták a súlyt, és sikeres volt a mérlegelés 2015-ben is! Gratulálunk a súlyemelők kitartásához, és eredményeikhez! Legközelebb március 18-19.-én szurkolhatunk együtt súlyemelőinknek, a XIX. Soroksár Kupán, ahol 12 ország 130 sportolója fog küzdeni a súlyokkal!!

Kókai Zsolt

This entry was posted in Európa Bajnokság, Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *