Ifjúsági súlyemelő Országos Bajnokság

Kecskeméten július 26.-án rendezték a 2014. évi súlyemelő Ifjúsági (16-17 évesek) Országos Bajnokságot. A verseny érdekessége volt, hogy indulhattak az egy korosztállyal fiatalabb (13-15 éves) serdülő sportolók is. De nekik is teljesíteni kellett az indulási minimum szintet, ami súlycsoportonként lett meghatározva. Az eredményekről Szűcs Endre a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesületet elnöke, vezető edzője számolt be: -„Az ifjúsági OB előtt öt-hétig edzőtáboroztunk tanítványaimmal. 25 fővel készültünk, és használtuk ki a szünidő adta lehetőséget a sportolásra. Napi 3 edzés szerepelt a programban, de jutott idő, különböző fejlesztő foglakozásra is. Az országos döntőbe végül hét tanítványomnak sikerült kvalifikálni. Közülük hatan még csak alig 14 évesek, de már 4-5 éve dolgozunk együtt a sikerekért. Csipkés Erika, Horváth Adrienn, és Rigler Fanni Országos Bajnok lett. Perjési Eszter, ifj. Szűcs Endre második, Kerekes Gergő harmadik, és Varga Richárd hatodik helyen végzett. Erika a meglévő harminc országos csúcsa mellé, amit 2013-ban ért el újabb 13 rekordot adott át a múltnak. Büszke vagyok a most versenyzett tanítványaimra, és az Egyesületem valamennyi versenyzőjére. Egy nagy család a mienk. Köszönet a szülőknek is, hiszen rengeteget segítenek! Látják a munkám hasznát, gyermekük testi-lelki fejlődését, szeretnek, tisztelnek. Ez nagyon nagy erőt ad a mindennapokra.” Gratulálunk a kiváló eredményekhez, és további sikereket, erőt és hozzá egészséget!

 

A Soroksáriak eredményei:

Nők: 44 kg-os súlycsoport: Országos Bajnok: Csipkés Erika (95 kg új országos csúcs összetett eredmény, szakítás: 43kg, lökés 52kg, hat jó gyakorlat, amelyek mind új országos serdülő, és ifjúsági rekord, összesen 13 új csúcs!!) 255 sincler pont. 48 kg-os s.cs. Országos Bajnok: Horváth Adrienn (93 kg összetett eredménnyel) 231 sinc. pont. 58 kg-os s.cs.Országos Bajnok: Rigler Fanni (103 kg összetett eredménnyel) 218 sinc. pont. 63 kg-os s.cs. II. hely: Perjési Eszter (83 kg összetett eredménnyel) 174 sinc. pont.

Fiúk: 62 kg-os s.cs. III. hely: Kerekes Gergő (168 kg összetett eredménnyel) 245 sinc. pont. +94 kg-os s.cs. II. hely: ifj. Szűcs Endre (235 kg összetett eredménnyel). 243 sinc. pont. VIII. hely: Varga Richárd (158 kg összetett eredménnyel) 179 sinc. pont.

K.ZS.

This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *