Duna Kupa

Szlovákiában, Sturovó városában 2014.02.21-22.-e között került megrendezésre a Duna Kupa elnevezésű, utánpótlás súlyemelő verseny. Hazánkat Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület népes csapata képviselte. A három napos esemény valamennyi költségét, az Egyesület elnöke Szűcs Endre biztosította. A programok között szerepelt, edzés, „kaland séta”, játék, fürdőzés, és természetesen a várva várt verseny. Megkértük Szűcs Endrét értékelje az eseményt. A sport a nevelés egyik kiváló eszköze, – kezdte értékelését a szakember, majd így folytatta: – lassan húsz éve dolgozunk kollégáimmal, a sport iránt érdeklődő fiatalsággal. Több mint tíz országban jártunk már, ahonnan érmekkel, kupákkal, és természetesen tapasztalatokkal tértünk haza. Fő célunk sikerélményt biztosítani a gyerekeknek, és nevelésükhöz a sport segítségével hozzá járulni. Most azok kaptak lehetőséget, akik pozitív hozzá állásukkal, legjobban segítik a munkánkat. A három nap alatt keményen dolgoztunk, de jutott idő a játékra is. A nagyobbak már rutinosan mozogtak és fegyelmezettségük eredménye meg is mutatkozott. Három ország 64 versenyzőjét felvonultató mezőnyben, 12 csapat közül az előkelő harmadik helyet szerezte meg a Kalocsai László, Kerekes Gergő, és Sárkány Máté összeállítású csapatunk. Egyéniben a junioroknál Kalocsai László 150 kg-os teljesítménnyel a harmadik lett. Míg a serdülők mezőnyében 15 indulóból második lett Sárkány Máté 146 kg-os eredménnyel, Kerekes Gergő pedig harmadik lett 146 kg-os összetettel. A serdülő lányok abszolúlt versenyében teljes soroksári siker született. Az első helyen Csipkés Erika végzett, második Horváth Adrienn, harmadik Rigler Fanni lett. Míg a negyedik a szintén soroksári Perjési Eszter lett. Továbbá lehetőséget kapott az indulásra: Beleznai Gábor, Molnár Csongor, Harasztovics Gergő, Bányik Erik, Márkus Ádám, Nagy Richárd, Tömöri László, Fülöp Ádám.

Kerületünkben a Mikszáth Kálmán, a Páneurópa, és a Grassalkovich Általános Iskolákban folyik a súlyemelés oktatása. Várjuk az érdeklődőket, – fejezte be Szűcs Endre, aki szinte egyedül teremti elő a működéshez szükséges anyagi hátteret. Melynek eredményeként ingyenesen sportolhatnak a gyerekek, és hasznosan tölthetik a szabadidejüket. Legközelebb erre a XVII. Soroksár Kupa nemzetközi versenyen lesz lehetőség, ami a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában kerül megrendezésre, 2014.03.28-29.-én.

További sikereket kívánunk!

KZS.


 

This entry was posted in Külföld, Versenyek. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *