26 érmet, köztük tíz aranyat hoztak haza a Soroksáriak
2013. évtől, korosztályonként kerül megrendezésre az utánpótlás korú súlyemelők hazai legrangosabb versenye, az Országos Bajnokság. Érdekesség, hogy a fiatalabb korosztályú versenyzők indulhatnak az „idősebbeknél”, amennyiben teljesítik az indulási szintet, ami súlycsoportonként, és korcsoportonként meg van határozva. Az Ifjúságiak (16-17 évesek) június 29.-én Tatabányán mérték össze erejüket, ahol 56 fiatalnak sikerül elérni az indulást biztosító szintet. Az ekkor még csak 12 éves Csipkés Erika a 44 kg-os súlycsoportban 79 kg-os összetett eredménnyel, ami új országos csúcs is egyben, országos bajnoki címet szerzett. Mögötte második lett, a szintén 12 éves Horváth Adrienn, 64 kg-os összetett eredménnyel. Az 53 kg-os súlycsoportban 81 kg-os összetett eredménnyel Kneifel Réka, szintén második lett. Sárkány Máté a fiúk 56 kg-os súlycsoportjában, 116 kg-os összetettel a negyedik helyen végzett. A +94 kg-os súlycsoportban ifj. Szűcs Endre 253 kg-os összetett eredménnyel, a második lett. A soroksári versenyzők a nyarat edzőtáborban töltötték, és készültek a korosztályaik Európa Bajnokságára. Keményem dolgoztak, és erről a junior (19-20 évesek) Országos Bajnokságon, augusztus 24.-én Kecskeméten számot is adtak. Öt soroksári lánynak, és két fiúnak sikerült a kvalifikáció, és indulhattak a 76 főt számláló mezőnyben.

Szűcs Petra győzelemmel búcsúzott az utánpótlás korosztálytól. Reméljük, láthatjuk még sikereit a felnőttek között is. A 158 kg-os eredménye elmaradt ugyan a legjobbjától, de ez is elég volt az ötödik bajnoki címéhez. Meszes Bianka a +75 kg-os között 155 kg-os összetett eredménnyel szintén országos bajnok lett. Csak úgy, mint ifj. Szűcs Endre aki a +105 kg-os súlycsoportban szerezte meg második bajnoki címét, 253 kg-os összetettel. Csipkés Erika, Horváth Adrienn, Kneifel Réka, és Sárkány Máté a náluk nyolc évvel idősebbek között inkább rutin szerzés miatt indultak. Erika serdülő országos csúcsokkal harmadik lett, csak úgy Réka, míg Adrienn az ötödik, Máté pedig a hatodik helyenvégzett. Október 19.-én Budapesten a serdülő korcsoportúak (13-15 évesek) versengtek, kik lesznek az 58 fős mezőnyből az országos bajnokok. A pár sorral feljebb említett soroksári fiatalok elszántan készültek, meg is lett az eredménye. Csipkés Erika 84 kg-os összetettel, és nyolc új országos csúccsal bajnok lett. Erika ez évben, két súlycsoportban összesen 35 (!!), új országos csúcsot ért el, és tagja az Ifjúsági Olimpiai kvalifikációra készülő keretnek. Csak úgy mint Horváth Adrienn, aki megszerezte első országos bajnoki címét. Sárkány Máté az 56 kg-os mezőnyben 136 kg-os összetettel a második lett, míg ugyan itt, Kerekes Gerő 121 kg-al a harmadik lett. Összegezve elmondhatjuk, hogy kitűnő szakmai munka folyik Soroksáron. Az elmúlt 18 évben Szűcs Endre, és kollégái áldozatos munkájának köszönhetően sorra nőttek ki a tehetségek. A több mint ötven utánpótlás korú versenyző, eddig 15 versenyen vett részt, és 204 érmet szerzett. A hazai mezőnyben a legjobbak között vannak, amit bizonyít fenti összefoglalónk. Annak a több mint ezer fiatalnak, akik kipróbálták Soroksáron ezt a nehéz sportágat, életre szóló sikert, és példát mutatott Szűcs Endre.
Budapesten a Műegyetemen rendezték meg április 27.-én az Egyetemi és Főiskolások Országos Bajnokságát. A Soroksáriak itt is jeleskedtek, Tukarcs Dóra Bajnok lett, míg Bacsó Barnabás második, Murcsik Gábos negyedik, míg Murcsik Ferenc ötödik helyezést ért el. Az Iskolások Országos Bajnokságát Budapesten rendezték, március 29-30.-án. Nyolc soroksári tanuló teljesítette a nevezési szintet és ért el figyelemre méltó helyezést. Csipkés Erika, Horváth Adrienn, ifj, Szűcs Endre bajnoki címmel tért haza. Sárkány Máté, Kneifel Réka a második, míg Kerekes Gergő, és Barta Krisztián a harmadik helyen végzett, Rakaczky Dávid pedig negyedik lett. Pécs városában gyűlt össze a súlyemelő sportág elitje, 2013 szeptember 21.-én. A Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület versenyzői, egész évben edzettek, tanulás és munka mellett, hogy indulhassanak a sportág legnagyobb hazai eseményén, a Felnőtt Országos Bajnokságon. Közülük nyolc soroksári súlyemelőnek sikerült a kvalifikáció, és indulhattak a 82 főt számláló mezőnyben. A hölgyeknél a sokszoros utánpótlás bajnok, országos csúcstartó, és felnőtt bajnok Tukarcs Dóra esélyesként érkezett. Végül az 53 kg-os súlycsoportban a második helyet szerezte meg, 101 kg-os összetett eredménnyel. Szűcs Petra 75 kg-os súlycsoportban juniorként állt rajthoz. Formája nem a legjobb volt, hiszen már a tanulásé a főszerep Petra életében. Ugyanis megkezdte tanulmányait a Semmelweis Egyetemen, orvosnak készül. Nagy akarással sikerült a második helyen végeznie, 148 kg-os összetett eredménnyel, ami így is junior első osztályú minősítés. Meszes Bianka a +75 kg-os hölgyek csatájában, a harmadik helyen zárt 147 kg-os összetett eredménnyel. A férfiak mezőnyében sajnos két versenyző munkája miatt nem tudta vállalni a megmérettetést, így helyettük is küzdöttek a többiek.
Beleznai Zsolt új súlycsoportjában, a 85 kg-ban állt rajthoz. Rutinosan versenyzett, hiszen ő is többszörös bajnok az utánpótlásúaknál. Végül a hatodik helyen végzett 224 kg-os összetettel. Az ólomsúlyúak kategóriájában négy soroksári is érdekelt volt. Közülük Vatai Viktor volt a legjobb, és a dobogó harmadik fokára állhatott, 270 kg-os összetettel. Viktor VB-on, és EB-on szerzett már érmet, elő csúcsokat tart. Tíz országos bajnoki címet szerzett, eltökélt szándéka, hogy újra bekerüljön a felnőtt válogatottba. Bacsó Barnabás a negyedik helyen végzett 250 kg-os összetettel. Barna, aki szintén sokszoros bajnoki címet nyert már, most mint testnevelő, szakedző segíti egyesülete munkáját. Simai László könnyen mozgott, de a versenyzés hiánya miatt az egykori junior VB helyezett, sokszoros utánpótlás bajnok nem bírt szakításban fogásaival, és kiesett. Sebaj, majd jövőre.
Szűcs Endre a versenyzők edzője, és az egyesület elnöke büszke sportolóira. És ahogy kérdésünkre elmondta: -„Jó közösségben, jó dolgozni! Az eredmények, és a sikerek, a győzelmek, pedig tovább erősítik a sport, és az egészséges életmód iránti elkötelezettségünket.”

Legyél Te is részese a sikereknek! Próbáld Te is ki a súlyemelést!!
Edzések mindennap 15-17h között a Mikszáth K. Iskolában, kedden és csütörtökön 16-18 h között a Páneurópa Iskolában, szerdán és pénteken 16-18h között a Grassalkovich Iskolában!