Nagykorú lett a soroksári súlyemelés
Egy rövid visszatekintés az elmúlt 18 évre. Ez év májusában 18 éve, 1995-ben két sportbarát irányításával megalakult a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület. Bán József és Szűcs Endre honosította meg a XXIII. kerületben ezt a nagy múltú sportágat.
Már az első évben több mint félszáz gyermekkel kezdték meg a foglalkozásokat, a súlyemelő edzőteremben, mely a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában működik azóta is. 1997-től több sportágban indult meg a képzés: darts, sumo, erőemelés. Így ötre bővült a szakosztályok száma.
Minden évben a sportra, életre nevelő programok keretében a versenyeken túl, nyári edzőtáborban dolgoztak a sportolók a siker érdekében. Szabadidős programok is évenként több tucat alkalommal kerülnek megrendezésre, melynek során biciklitúra, kispályás labdarugó-bajnokság, téli sítábor és sok más mozgató programot szerveznek az Egyesület vezetői.
1998-ban került először megrendezésre a Soroksár Kupa nemzetközi súlyemelő verseny, amely azóta Európa szerte ismert és híres sporttalálkozó, a súlyemelés sport igazi ünnepe. Figyelemre méltó, hogy a Soroksár Kupák eddigi 15 versenyén, összesen több mint 1300-an vetek részt, tizenhat országból, és számtalan hazai egyesületből.
Az ezredforduló után a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület az ország egyik legeredményesebb egyesület lett. Mindezt úgy érte el, hogy valamennyi vezetője és aktívája társadalmi munkában dolgozott, és dolgozik mind a mai napig. Az egyesület közel 200 tagjának jelképes, havi 100Ft-os tagdíjért biztosítja az egyesület a rendszeres napi testmozgást, verseny és szabadidősportban egyaránt. A jövő is biztosítva van, hiszen a napokban került aláírásra az Önkormányzat és az Egyesület közötti kölcsönös együttműködési megállapodás.
Nézzük a soroksári súlyemelők eredményeit. 1996-ban a klub történetének legendás alakja, Sajó Attila szerezte meg az első országos bajnoki címet, amit még ötször megvédett, továbbá örökös országos csúcstartó lett. Öt éven keresztül volt válogatott, ez idő alatt, négy utánpótlás Európa Bajnokságon indult, és felnőtt országos bajnoki címet szerezett.
Vatai Viktor, aki szintén számtalan országos csúcsot tart, kilenc alkalommal szerzett országos bajnoki címet. Viktor Világ és Európa Bajnokságon is egyaránt összetettben, és fogásnemekben is harmadik helyezett volt.
Győri Péter 2001-ben főiskolás világbajnokságon hatodik helyezést ért el, az országos bajnoki címe mellé nyolcszor nyerte meg az Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságot.
Dani Gábor 2008-ban az Universiade-n a tizedik helyet szerezte meg.
A női sportolók is kezdetektől fogva részesei voltak a sikereknek. Tukarcs Dóra 2008-ban felnőtt országos bajnoki címet szerzett, és 2009-ben megnyerte hatodik utánpótlás országos bajnoki címét.
Tukarcs Viktória háromszor, és Szűcs Petra négyszer nyert országos bajnoki címet, és számos országos csúcsot tartanak. Viktória Európa Bajnokságon 2008-ban hatodik helyezést szerzett. A most 19 éves Szűcs Petra három ifjúsági Európa Bajnokságon és három junior Európa Bajnokságon vett részt, ezeken a versenyeken negyedik, ötödik, hatodik helyezéseket szerzett.

Rajtuk kívül a következő soroksári sportolók értek el kimagasló eredményeket, és lettek korosztályuk Országos Bajnokai. Bacsó Barnabás Junior VB. X. hely, (ötször), Beleznai Zsolt (ötször), Copek Károly (négyszer), Pálinkás Roland (négyszer), Dobi Zsolt (kétszer), Benkovics Krisztián (kétszer), Molnár Gábor (kétszer), Horváth Dóra (kétszer), Supel Viktor Serdülő EB. VI. és VII. hely, (kétszer), Féth Milán, Kiss Gábor, Urbán Tamás, Nagy Roland, Sztojka Norbert, Szívós Melitta, Kovács Attila, Kiss Attila, ifj. Szűcs Endre pedig egyszer.
A teljesség igénye nélkül következzenek azok, akik több alkalommal értek el dobogós helyezéseket az Országos Bajnokságokon: Győri Gábor (e műsorfüzet kiadója, nyomdatulajdonos), Dani Gábor, Simai László, Murcsik Ferenc, Murcsik Gábor, Matis Viktor, Kalocsai Attila, Kalocsai László, Suchammel Attila, Pánczél János, Sztojka Klaudia, Németh Annamária, Sajó Tamás, Szilvás Sándor, Gyurkó Dániel…
Napjainkig a súlyemelő szakosztályban több mint ezren tanulták meg a sportág alapjait, és tartottak ki több kevesebb ideig e sport mellett. Az edzőteremben mindenhol kupa, és relikvia, meg sem lehet számolni. Csak úgy, mint az utánpótlás, és felnőtt Csapat Bajnokságokon elért országos érmeket. Az éves rangsorokban rendszerint dobogós, vagy attól épp lemaradva találjuk a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesületet. A 2012. évben a szakosztály az ötödik helyen végzett a negyvenegy egyesületből, az edzői eredményességben pedig a Soroksáriak mestere Szűcs Endre a negyedik helyen végzett.
És most következzenek azok, akik Szűcs Endrének, aki elnöke, vezetőedzője és mindenese az egyesületnek a munkáját segítették, és részesei voltak annak a sikernek, melynek csak a leglényegesebb momentumai fértek el ebben a visszatekintésben. Köszönjük a munkáját: Bán József, Bacsó Barnabás, Dobi Zsolt, Bencze Zsanett, Kókai Zsolt, Kutlán Edina, Féth Milán edzőknek, akik a soroksári egyesület súlyemelőit felkészítették, valamint immár másfél évtizede a szakosztályt a legjobbak közé vezényelték. És talán a legnehezebb, és ami elismerésre méltó, hogy eredményeiket megtartva tovább fejlődnek, és gyarapodnak a sikereik…
További sikereket kívánunk, ehhez erőt, kitartást és egészséget!!
Kókai Zsolt