Tehetségkutató I. forduló 2021 olimpiai súlyemelő verseny

A Budapesti Súlyemelő Szövetség 2021 január 30.-án rendezte az év első versenyét. Amely a tehetségkutatás jegyében tíz éve működtet a BSSZ. Öt egyesület, közel félszáz sportolója, bizonyította rátermettségét. A helyszínt a Hotel Berlin szálloda biztosította. A covid-19 vírus terjedésének megakadályozása érdekében a rendezők, és a résztvevők betartottak minden előírást, és rendeletet.

A soroksári súlyemelők a legnagyobb létszámban indultak, a mezőny felét ők alkották. Szűcs Endre az egyesület elnöke, szakedző, továbbá a Budapesti Súlyemelő Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy sok fiatal tehetség mutathatta meg rátermettségét.
A BSSZ és a Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület nem rendelkezik fizetett alkalmazottal, még költség térítést sem kap senki sem, ennek ellenére sokan dolgoznak mindkét szervezetben. Példa értékű, hogy fizetés nélkül társadalmi munkában építik a közösséget. Értéket teremtenek, a sport és a nevelés területén egyaránt. Köszönet érte!

Várjuk támogatók jelentkezését (tel.: 06 70 5505030), akiknek fontos a gyerekek sikerélményeken alapuló sport általi nevelése. A közösség építés, az érték teremtés, az egészség megőrzés. Kérem, segítsék törekvéseinket, tehetséggondozó programjainkat, osztozzanak velünk a társadalmi felelősség vállalásban is! Ha van lehetőségük, kérjük, hogy bármilyen formában támogassák a közösségünket!

This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *