XXXVI. Budapest Kupa

A nagy múltú Budapest Kupát 36. alkalommal rendezte meg a Budapesti Súlyemelő Szövetség. Horvátországból, Szerbiából, Bulgáriából, Lengyelországból érkeztek sportolók.  A
Budapest UP Válogatottban, három soroksári fiatal kapott lehetőséget. Harasztovics Gergő, Csipkés Erika, és Géczi Katinka. Ők a harmadik helyen végeztek a hat csapatos versenyben. A Soroksári SSZSE csapata (László Lili, Molnár botond, Perjési Benjámin), pedig a negyedik helyen zárta a színvonalas rendezésű versenyt. A kupa előtt egyhetes edzőtáborban készültek a soroksári versenyzők. A táborozó 21 fő, napi három edzésen vett részt. Játékos foglalkozások, fejlesztések, bőséges napi háromszori étkezés adta meg az alapot, a Hotel Berlin szállodában. Az edzések mellett a Masters Európa Bajnokságon is részt vettek, mint szervezők. De jutott idő a szurkolásra is, sajnos Bán József soroksári masters bajnok a szakításnál megsérült, így kénytelen volt feladni a versenyt.  
Aki szeretne erősödni, sikereket átélni, jó közösségben értéket teremteni, azt várják a
szakképzett edzők a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában (Sodronyos utca 28.) szám alatt
működő Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület utánpótlás
műhelyben!! Jelentkezni folyamatosan lehet Szűcs Endre szakedzőnél, hétfőn, szerdán, és
pénteken 16-17h között.

This entry was posted in Hazai versenyek, Versenyek. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *