A soroksári súlyemelők a hazai utánpótlás legjobbjai közt találjuk szinte az 1995-ös alakulásuk óta. Már tart a nyári szünet de a Mikszáth iskolában található edzőteremben alig van hely, annyi a sok lelkes gyermek. A versenyidőszak közepén érdeklődtünk Szűcs Endre elnöktől, milyen eredmények születtek az utóbbi időben. Az elnök és, vezetőedző elmondta több országos versenyen vettek részt, és repülőgéppel három külföldi országba is eljutottak.
Május 21.-én Budapesten a Palota Kupa országos versenyen Szűcs Petra, Kalocsai László, Kalocsai Attila, Beleznai Zsolt első helyet szerzett, Dani Gábor, Copek Károly ezüst érmet, míg Simai László bronz érmet szerzett a rangos viadalon.
Május 28.-án Szűcs Petra, és ifj. Szűcs Endre a Budapest Válogatott tagjaként Észtországban, Albu város nemzetközi nagydíján versenyeztek. Petra 173 kg-os összetett eredménnyel megnyerte súlycsoportját, és az abszolult kategóriát is. Endre 206 kg-os összetett új egyéni csúccsal, szintén nyerte a súlycsoportja küzdelmeit, és az abszolultban is maga mögé utasította, négy ország 23 versenyzőjét!
Június 18.-án Iregszemcse következett, ahol az Ireg Kupáért küzdött öt ország kilenc csapata. Itt negyedikként zártak a soroksáriak.
A következő hétvégén már Svájcban Tramelon városában repültek a legjobbak. Szűcs Petra 165 kg-mal megnyerte a súlycsoportját, és abszolult győztes is lett. A 10 éves és 26 kg testsúlyú Csipkés Erika 49 kg-os (!) összetettel nyerte súlycsoportját. Simai László 280 kg-os összetettel első lett, csak úgy ifj. Szűcs Endre is, aki 200 kg-ot ért el összetettben.
Július másodikán Spanyolországba, La Corunába szerepelt az országos junior válogatott. A soroksáriakat Szűcs Petra képviselte. Ahogy tőle már megszoktuk nem is akár hogyan, öt ország 16 női versenyzői közül abszolult bajnok lett Petra!
Szűcs Endre elmondta még vár rájuk Hollandia, Lengyelország, Szlovákia és Lettország ahol szeptemberig lesznek versenyek. De a legfontosabb esemény az a junior EB lesz Romániában szeptember közepén. Gratulálunk kerületünk igen eredményes sport közösségének, kívánjuk hogy továbbra is ilyen sikerekkel vigyék hírét kerületünknek szerte határainkon belül, és kívül!
KZS